|
|
Az államalapító Szent István
 Az első magyar király, Szent István előtt célként az önálló és keresztény magyar állam megteremtése állott. Önállóság nélkül a szomszéd hatalmak, mindenekelött a Német Birodalom csakhamar beolvasztották volna a magyarságot, kereszténység nélkül pedig nem lehetett volna az önállóságot megteremteni.
Uralmának megszilárdítása után István hozzákezdett a keresztény állam kiépítéséhez. Mindenekelött a keresztény vallás helyzetét igyekezett biztosítani. A magyar nép többsége még ősei hitét követte, fáknál-vizeknél áldozott istenei elött pogány volt. István ezért törvényeiben megparancsolta Krisztus hitének felvételét. Kötelezővé tette vasárnapokon a misére járást, s elrendelte, hogy minden tíz falu közösen építsen föl egy templomot. Gondoskodott az egyház vezetéséről is. Emlékezve a 12 apostolra, 12 püspökséget akart alapítani. Életében 10 püspökség jött létre. Az esztergomit és a kalocsait érseki rangra emelte.
Az uralkodó egyben az egyháznak is feje volt. Az egyházi önállóság azt is jelentette, hogy Szent István állama is önálló lehetett. A függetlenséget hangsúlyozta akkor is, amikor nem a német-római vagy a bizánci császártól, hanem a római pápától kért koronát.
Az uralkodó a keresztény egyház megszervezésén túl gondoskodott az új vallásnak megfelelő kultúra létrehozásáról is. Magyarországon is a kolostorok váltak a tudomány és az iskolázás központjaivá. Elöl jártak ebben a Szent Benedek életszabályait követő szerzetesek. Számukra István király Zalaváron, Bakonybélen és a Pécs melletti Pécsváradon kolostort alapított, valamint befejezte a pannonhalmi apátság építését. Szent István azonban nem csak a nyugati, latin nyelvű papságra volt tekintettel. Keleti szerzeteseket is szívesen látott. Így Veszprémvölgyben görög nyelvű apácákat telepített le, ellátva őket földbirtokokkal. Amikor fiának, Szent Imrének nevelőt keresett, Szent Gellért személyében olyan tudós férfiút választott ki, aki egyformán ismerte a nyugati és keleti, latin és görög egyházi szokásokat. Gellért lett az előkelők gyerekeinek első tanítója, és első püspöke a csanádi egyházmegyének, ahol görög szerzetesek is éltek. Szent István ezekkel a lépésekkel tovább erősítette az új ország és egyháza függetlenségét.
Hogy hatalmát kiterjessze az ország egészére, István királyi vármegyéket szervezett, egy-egy királyi várral a központban. A vármegyék élére ispánokat állított. Törvénykönyveivel nyugat-európai mintára az új jog megteremtését is szolgálta. A törvények elsősorban az egyház és a magántulajdon védelmét célozták, a bűnök megtorlása pedig a rendet és nyugalmat segítette elő.
Szent István legnagyobb gondja a trónutódlás kérdése volt. Imre fiának, felkészítve őt az uralkodásra, megíratta az Intelmek című művet (valószínüleg Gellért püspökkel). Ebből a könyvből ismerhetjük meg azokat a szabályokat, melyeket István szerint a jó uralkodónak be kell tartania. Legfontosabb a keresztény vallás követése és a keresztény erkölcsök megtartása volt. Az ifjú herceg követte apja tanácsait, s még az éjjeli órákat is imával töltötte. Imre hercegből nem lehetett uralkodó: egy vadászaton megsebesült és meghalt. Szent István választása ezek után testvérének férjére, a velencei származású Orseolo Péterre esett. Az uralkodó az erőszaktól sem riadt vissza annak érdekében, hogy az általa jelölt személy legyen az utóda. Rokonát, Vazult, aki maga akart a király lenni, megvakíttatta, Vazul fiai pedig elmenekültek az országból. Péter király azonban egyoldalúan az idegen lovagokra számított, udvarában csak nekik kedvezett. A Képes Krónika szavai szerint ?fittyet hányt Hungaria nemeseire, s a föld javait a vadállat módjára üvöltő; teutonokkal [németekkel], meg a csacsogó fecske módjára fecsegő latinokkal [?] zabálta föl?. A magyar urak ezért föllázadtak ellene, és az Árpád-házból származó Aba Sámuel személyében új királyt választottak. A háborúba a német császár is beavatkozott: legyőzte Aba Sámuelt, és újra Pétert tette meg királynak. Péter elismerte a császár hatalmát maga és országa felett. Úgy látszott: a magyar állam függetlensége megszünik. Ezen Vazul fiainak, Andrásnak, Bélának és Leventének hazatérése változtatott.
A középkori Magyarország első fénykora
 Könyves Kálmán halála után fia, II. István örökölte meg a trónt. Neki azonban nem voltak gyermekei. Hogy ne törjön ki újabb trónviszály, megkerestette a megvakított Vak Bélát, Álmos fiát. A herceg Pécsváradon rejtőzködött, s eleinte nem is hitte el az uralkodónak, hogy az utódjává akarja tenni. Bizalmatlanságra jó oka volt, hiszen szörnyű; gyermekkori emlékét nem tudta elfelejteni.
II. (Vak) Béla tízévnyi uralkodás után, 1141-ben halt meg. Királyságának vége felé hatalma meggyengült. Utódai sem tudták sikerrel kormányozni az országot. Belviszályok törtek ki, amin utódja, III. István (1162?1172) csak úgy tudott úrrá lenni, hogy a bizánci császártól kért segítséget. Mánuel segített is a királyon, de nagy árat fizettetett érte: a még Szent László alatt meghódított déli területeket, Horvátországot és Dalmáciát a császárnak át kellett engednie. Hűségének bizonyítására pedig öccsét kellett a királynak Bizáncba küldenie.
Az akkor 15 éves Béla herceg elámulhatott a görögök országának gazdagsága, műveltsége láttán. Mánuel, akinek nem volt fia, sokáig utódjaként tekintett az ifjúra. Ám Bélának csalódnia kellett: néhány évvel később császári trónörökös született. A herceg III. István halála után Magyarországra jött, hogy megszerezze a trónt.
III. Béla uralkodása (1172?1196) a magyar középkor egyik fénykora volt. A Bizáncból hazatért király olyan udvart, olyan kultúrát akart teremteni, amelyet ott látott. Felesége, a francia Capet Margit megerősítette e szándékát. Margittal együtt számos szerzetes is Magyarországra érkezett. Köztük nagy számban voltak a ciszterci rend tagjai. Ők a tudomány és a korszerű; gazdálkodás élenjárói voltak.
 A Margittal Magyarországra érkezett írástudók segítették az uralkodót az államszervezet átalakításában is. Béla Bizáncban látta, hogy előnyös, ha a király döntéseit írásba foglalják. Párizsi mintára kancelláriát szerveztetett. Ez azonban csak a legfontosabb ügyekkel foglalkozhatott. Hogy az egyszerűbb, nem a királyi udvarhoz kötődő emberek is oklevélbe foglalhassák ügyeiket, egyházi intézmények, korabeli szóval hiteles helyek jöttek létre. A hiteleshelyek mellett többnyire iskola is létesült, így ez a szervezet az oktatást is fellendítette. A ciszterciekre és a szintén franciaországi eredetű premontrei szerzetesekre egyébként is nagy szükség volt. Béla velük akarta betöltetni az erőssen lecsökkent számú keleti szerzetesek helyét. Ebben az időben a magyar kultúra és az egyház Nyugat felé fordult. Sok magyar jutott el nyugati iskolákba. A városok fejlődésnek indultak. Lakosságuk többsége a határokon túlról, főként Németországból érkezett.
Az uralkodó halálát nemcsak saját birodalmában gyászolták meg; ekkorra Magyarország Európa elismert hatalma lett.
II. András uralma (1205?1235) külső és bellső háborúkkal, viszályokkal telt el. Környezete állandó kérésekkel zaklatta. Azt akarták elérni, hogy a király ? nyugat-európai mintára ? örökre adjon nekik földet és várakat a királyi birtokokból. András, hogy megerősítse hatalmát, hatalmas adományokkal kedveskedett híveinek. Különösen felesége, a német Gertrúd rokonainak juttatott tisztségeket és birtokokat. A magyar előkelők úgy érezték, hogy a király elfordult tőlük. Amikor András egy hadjárata alkalmával távol volt az országtól, felkelés tört ki, s a királynét megölték. (A 19. században Katona József a történelemből Bánk bán címmel híres drámát alkotott, amiből Erkel Ferenc operát írt.)
Négy évvel felesége megölése után a pápa biztatására II. András nagyszabású hadjáratba kezdett. A muzulmánok megszállta Szentföldet, Jézus szülőföldjét akarta meghódítani. Ezzel eddig már négy keresztes hadjárat is kísérletezett, sikertelenül. A magyar sereg azonban sokkal kisebb, gyengébb volt, mint amekkora egy ilyen háborúhoz kellett volna, ezért az uralkodó elkerülte az ütközeteket, s nagyobb csata nélkül tért haza. A kaland az országnak nagyon sokba került, a kincstár kiürült.
Az elégedetlenkedő nemesség 1222-ben elérte, hogy jogaikat II. András aranypecséttel megerősített oklevélben, az Aranybullában rögzítette. Ebben a király többek között megígérte, hogy idegeneknek nem ad birtokadományt, biztosította a nemesség adómentességét, és hogy a nemesek szembefordulhassanak királyukkal, ha az megszegi az ország törvényeit.
|
|
