Görgey Artúr és a világosi fegyverletétel

Százötven évvel ezelött, 1849 tavaszán Heves megyébol indult el a dicsoséges tavaszi hadjárat. Elozoleg a téli hónapokban az osztrákoknak sikerült elfoglalniuk a kettos fovárost (Budát és Pestet), s az országot megszállniuk egészen a Tiszáig. A kormány (az Országos Honvédelmi Bizottmány) és az országgyulés Debrecenbe tette át székhelyét. Erdélyben a lengyel Bem tábornok vívott felszabadító harcokat, a fo hadszíntéren pedig az ideiglenes foparancsnok, Görgey Artúr vezérletével bontakozott ki a sikeres ellentámadás.

1849 áprilisában Hatvannál, Isaszegnél, Vácnál s a Dunától északra Nagysallónál értek el honvédeink jelentos gyozelmeket. Sikerült felmenteniük a komáromi várat, és a Duna jobb partjára átkelve eredményesen csaptak össze a visszavonuló császári fosereggel, bár ennek a bekerítéséhez már kevés volt a magyar ero.

Merre tovább? Bécs felé, Bécs ellen törni, vagy Buda várának felszabadítása legyen a következo cél? Volt olyan fantáziadús vélemény, hogy a honvédsereg, ha merészen folytatja útját nyugat felé, Bécset is elfoglalva megdöntheti a Habsburg Birodalmat, mert Ausztria ellen talán az európai népek forradalmai is újra fellángolnak. Csakhogy ennek az ábrándnak ellentmondottak az európai eroviszonyok és maga az is, hogy a magyar honvédsereg a tavaszi hadjárat során teljesítoképességének a végso határáig jutott, Ausztria pedig még nem merítette ki eroforrásait. Bécs alatt a magyarok már nagy túlerovel találták volna szembe magukat, s a loszer-ellátásuk is annyira hiányos volt, hogy azonnal nem lehetett folytatni az elorenyomulást.

Tulajdonképp eroegyensúly alakult ki a két fél között: sem Magyarország Ausztriát, sem Ausztria Magyarországot nem gyozhette le egy harmadik ország, illetve más országok hadseregének segíto közbeavatkozása nélkül.

Itt nem szabad említetlenül hagynunk, hogy az 1526. évi mohácsi vész óta önálló Magyarország tulajdonképpen nem volt. Ezért 1848?49-ben Európa önálló Magyarországot nem ismert, legföljebb annyit tudott rólunk, hogy a Habsburg Birodalomnak magyar nyelvu lakosai is vannak. I. Ferenc József császár 1849. március 4-én Olmützben új birodalmi alkotmányt adott ki, amely szerint Magyarország különállása még az osztrák birodalmon belül is megszunik: hazánk csak az egy és oszthatatlan ausztriai császárság? egyik alkotórésze.

Kossuth Lajos mintegy az olmützi nyilatkozatra való válaszul 1849. április 14-én Debrecenben a magyar országgyuléssel kimondatja a Habsburgoktól való elszakadásunkat és Magyar-ország függetlenségét. (Ekkor választják Kossuthot a magyar álladalom kormányzó elnökévé?.) Meg volt gyozodve arról, hogy a magyar Függetlenségi Nyilatkozat hatására Európa népei és kormányai mind mellénk állnak, s Ausztriát rákényszerítik az önálló, független Magyarország elismerésére. Foként a nyugati nagyhatalmakban (Angliában és Franciaországban) bízott, meg abban, hogy Oroszország nem fogja kockáztatni nagyhatalmi presztízsét azzal, hogy beavatkozzék a mi ügyünkbe.

Ebben a dologban nem Kossuthnak, hanem Széchenyinek lett igaza, aki már 1848 márciusában azzal a rémlátással tekintett a jövobe, hogy Ausztriával háborúba keveredünk, Ausztria a nagy Oroszország segítségével ? hiszen szövetségesek! ? el fog tiporni bennünket. Kossuth reményei nem váltak valóra: Európa nem ismerte el hazánkat független államnak, és egyetlen ország sem sietett segítségünkre. A nagyhatalmak úgy tekintettek ránk, hogy a magyar forradalom komolyan veszélyezteti az európai eroegyensúlyt és a népek békéjét.

I. Miklós orosz cár 1849. május 9-ém bejelentette, hogy a nemzetközi forradalom veszélye miatt a magyarok leverésére katonai segítséget nyújt Ausztriának. Persze még eltelt néhány hét addig, amikor Paszkevics herceg vezérletével a cári intervenciós sereg betört hazánkba.

Görgey érzelmileg el tudta fogadni a kossuthi Függetlenségi Nyilatkozatot, de politikailag idoszerutlennek és károsnak tartotta, azt hivén, hogy Kossuth ezzel ránk szabadítja az oroszokat. (Görgeynek az volt a véleménye, hogy ne ingereljük magunk ellen Ausztriát egy ilyen nyilatkozattal, amíg egész országunkat föl nem szabadítottunk.) Ma már tudjuk, hogy az orosz beavatkozást elsosorban nem a Függetlenségi Nyilatkozat, hanem Görgey tavaszi gyozelmei miatt sürgette az osztrák kormány; a magyar Függetlenségi Nyilatkozat külpolitikai hatása inkább abban nyilvánult meg, hogy lázadásunk? miatt ellenünk hangolta a nagyhatalmakat, s a cárt arra késztette, hogy minél nagyobb sereget küldjön a magyar forradalom ellen.

Nagysalló után Görgey szívesen ment volna seregével tovább a nyugati határ felé, de foképp a nemzet közkívánatának? engedett azzal, hogy mindenekelott szabadítsa fel az ország kettos fovárosát, azaz Pestet és Budát is. Ezt Kossuth is sürgette, mivel nyilvánvaló volt, hogy amíg Buda várában az osztrákok az urak, addig Európa aligha ismeri el hazánkat önálló, tárgyalóképes országnak. Görgeynek 1849. május 21-én sikerült Buda visszafoglalása. Ez a szabadságharc egyik nagy gyozelme volt.

Ahogy Kossuth politikusi és szervezoi nagysága nélkül, úgy Görgey hadvezéri zsenialitása nélkül is elképzelhetetlen a magyar szabadságharc végigvitele. A Kossuthnál tizenhat évvel fiatalabb, 1849-ben még csak harmincegy esztendos Görgey a tavaszi hadjárat során orszá- gos tekintélyre tett szert, akit a népszeruségben Kossuth egyre inkább a vetélytársának kezdett érezni. Kettejük egymáshoz való viszonya, az egymás iránti bizalmuk akkor kezdett rohamosan romlani, amikor az orosz beavatkozás miatt elore vetette árnyékát a magyar szabadságharc katasztrófába torkollása.

Számunkra 1849 nyarán nagyon hátrányosan alakult a nemzetközi helyzet. Ausztria báró Haynau táborszernagy foparancsnoksága alatt 164 ezer fos hadsereget tudott felsorakoztatni ellenünk. Nálunk mindenkit meglepett, hogy Oroszországból nem kis létszámú segédcsapatok érkeztek az osztrákok segítségére, hanem 193 ezer fos hadsereg, amely honvédségünkkel szemben egymaga is nagy túlerot képviselt. Amerrol vártuk a támadásukat, északon mindössze 8 ezer fonyi, rosszul fölszerelt honvéd állt készenlétben. Így nem csoda, hogy az oroszok június 28-án már Miskolcon voltak.

 

Görgey, aki abban az idoben hadügyminiszter is volt, június 26-án este a pesti minisztertanácson (akkor már ismét Pesten volt a kormány!) ebben a válságos helyzetben azt a stratégiát javasolta, hogy a két nagy ellenfél közül, mielott egyesíthetnék magyarországi seregeiket, minden eronkkel azt kell megtámadnunk, amelyik közelebb van, amelyik kisebb ereju, de bosszúra éhesebb, vagyis az osztrákokat. A másikat, az erosebbiket pedig, az oroszokat közben a mozgásukban le kell lassítani, hogy idot nyerjünk. S ehhez a tervhez a magyar foeroket Komárom kituno erodrendszerére támaszkodva kell összpontosítani.

 

Kossuth és a minisztertanács elfogadta ezt a haditervet, de három nappal késobb, amikor Görgey nem volt jelen az újabb pesti haditanácskozáson (mert vissza kellett mennie a hadsereghez), több tábornok javaslatára megváltoztatták a tervet. Az osztrákok gyori elorenyomulásának hírére Görgey stratégiáját egy egészen más, nem támadó, hanem védekezo tervvel helyettesítették. Az új tervre ? amely Görgey katonai ellenlábasaitól: Perczel Mórtól és Dembinszkytol származott ? áldását adta az erosen befolyásolható Kossuth kormányzó.

Az új haditervnek az volt a lényege, hogy ne Komáromnál, hanem lent délen, Szeged táján legyen a magyar erok összpontosítása, Görgey is oda vonuljon le a fel-dunai sereg három hadtestével, két más hadtestét Komárom védelmére hagyva. Kosáry Domokos történészünk ma így értékeli ezt a stratégiát: A valóságban Komárom korszeru, kituno és terjedelmes erodrendszere volt az egyetlen olyan biztos bázis Magyarországon, amely az Ausztria elleni végso támadáshoz megfelelo kiindulásul szolgálhatott, és ahol a magyar politikai és katonai vezetés a roppant túlerovel szemben is még hónapokon át tarthatta magát, amíg a tél közeledtével az oroszok esetleg ? ha átmenetileg is ? kivonulnak, és amelynek birtokában végszükség esetén feltételeket lehetett szabni. Az új terv ezt a lehetoséget teljességgel nélkülözte?. 1

Görgey azonnal átlátta, hogy ez a terv a fél ország feladását jelenti, miközben Szegedig szinte magunk után vonzzuk az osztrák és az orosz sereget; de megírta Kossuthnak, hogy jobb meggyozodését feláldozva végrehajtja a kormány parancsát. (A Szeged környékére való levonulási tervnek egyetlen elonye az volt, hogy biztosította a délen akkor hazánkkal határos semleges Törökországba való kihúzódás ? menekülés ? lehetoségét.) Ekkor történt az a sajnálatos eset, hogy Görgeynek Kossuthhoz írott elozo jelentése ? amelyben a fovezér még a Komáromnál maradásról szólt ? valamivel késobb jutott a kormányzóelnök kezébe, mint az idoben utóbbi, vagyis a levonulást ígéro levél. A nagyon izgatott lelkiállapotban levo Kossuth nem figyelt a két levél keltének idorendjére, s innen származtatta azt a gyanút, hogy Görgey a kormánynak megtagadva az engedelmességet, az árulás útjára lépett. Történetkutatásunk szinte csak napjainkban tudta tisztázni ezt a dolgot.

A Komárom helyett Szeged? határozatnak megfeleloen Kossuth a kormánnyal és az országgyuléssel Pestrol Szegedre költözött. Jól jellemzi az ország vezetoinek akkori kétségbeesett kapkodását Petofi Sándor utolsó levele, amelyet Arany Jánosnak írt. Kossuth 1849 júniusának utolsó napjaiban Pesten felszólította Petofit, Egressy Gábort és néhány társukat, hogy hirdessenek népgyulést a cári seregek betörése tárgyában, s a népet fanatizálják keresztes hadra. Július 1-jén délután sokan össze is gyultek Petofiék hívására a Nemzeti Múzeum udvarán, és Petofi ezzel kapcsolatban tíz nappal késobb ? amikor családjával már Mezoberényben volt ? írta Arany Jánosnak Nagyszalontára a következoket:

 

Kedves barátom,

az napon, melyen hirdettük a népgyulést, amelyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a fováros környékén vívandó véres, elhatárzó, utósó leheletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjait alatt stb., mint o maga mondá: ugyanaz napon adta tudtára a kormány a fovárosi népnek ? hegeduszóban persze ?, hogy esze ágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé ott hagyni becses fogát, hanem az elso bokor zörrenésére el fog eblábalni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamento irhája nagyobb biztosságban lehet. Én ezen komiszságra teljes erom és tehetségem szerint dühbe jövén, s megemlékezvén még elobbeni sebeimrol is, kaptam magamat, fölszedtem sátorfámat, s más nap családommal együtt ide e békési magányba bujdokoltam azon ohajtással, vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely percekben végkép felejtem, hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok?

Hogy azonban mégis mennyire izgatta Petofit hazájának sorsa, az kitunik a levél folytatásából (Aranytól híreket kér az utóbbi idoben Magyarországban történtek?-rol). Kitetszik ez Petofi utolsó fennmaradt versébol is, amelyben így ír hazánk vészhelyzetérol:

Szörnyu ido, szörnyu ido!
S a szörnyüség mindegyre no.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.

Kossuth július 1-jén abban a téves hitben, hogy Görgey nem akar engedelmeskedni a kormánynak, elmozdította ot a fovezérségrol, és Mészáros Lázárt, utóbb pedig Mészáros hadi tehetetlenségét látva a lengyel Dembinszkyt tette helyébe magyarországi foparancsnoknak. Július 2-án Komáromtól délre Haynau általános támadást indított a szegedi összpontosításhoz indulni készülo magyar sereg ellen. Görgey visszaverte a kétszeres túlerovel támadókat, ám a vezénylés közben a fején egy ellenséges gránátszilánktól súlyosan megsebesült, mert szinte kereste ebben a csatában a hosi halált. Megtehette volna, hogy nagy betegen Komárom várában marad Klapka tábornok ottani védoseregénél, de o indulni akart az orosz elonyomulással szemben is: mindenképpen le akarta vezetni 30 ezer katonáját a déli összpontosításhoz, ha már a kormány ezt parancsolta. Az oroszok eloretörése miatt nagy kerülot kell tennie Losonc, Miskolc, Tokaj és Debrecen felé. Négy hétig tartó hadjárata során mindvégig meg tudta aka-dályozni, hogy az oroszok egyesüljenek Haynau hadseregével. Minthogy közben Dembinszkynek közép-tiszai serege Szegedet is feladva vonult vissza Haynau elott, a magyar kormány az országgyulésnek még kitartó képviseloivel Aradra tette át székhelyét. Szeged helyett immár Aradot jelölték ki a különbözo helyeken muködo magyar seregek összpontosítási helyéül.

A háromfelol várható magyar seregek vezérei (Görgey, Bem és Dembinszky) közül egyedül Görgey jelenik meg a seregével Aradon, és jelentkezik itt Kossuth kormányzóelnöknél. Görgeynek itt már nincs kivel egyesülnie, mert Bem tábornok erdélyi serege az oroszokkal szemben Segesvárnál és Nagyszebennél elszenvedett veresége miatt lényegében széthullott, Dembinszky pedig a közép-tiszai sereget a kormány parancsa ellenére nem Arad, hanem a török határhoz közelebb eso Temesvár felé vezette.

Haynau megfékezésére az utolsó lehetoség Dembinszky kezében volt. Ha o Görgeyénél nagyobb seregével Temesvárnál legyozi vagy legalább megállítja Haynau osztrák hadát, vagy ha Temesvár és Arad között egyesülni igyekszik Görgey seregével, akkor még nincs minden elveszve.

Kossuth Aradon megkérdezi az odaérkezett Görgeyt, mit tenne fovezérré való kinevezése esetén, ha Temesvárról ? ahol csata kezdodött ? gyozelmi hírt kapnak. Akkor én is sietek a seregemmel Temesvár felé, hogy megverjük Haynaut? ? válaszolja Görgey. És ha rossz hír érkezik onnan? Akkor leteszem a fegyvert? ? jelenti ki a tábornok, mert akkor mindennek vége van. Kossuth hozzáteszi: Én pedig fobe lövöm magamat!? Görgey erre azzal felel, hogy Kossuth nem dobhatja el magától az életét, mert életével is felelos a magyar nemzetnek, amelynek ügyét külföldön is szolgálhatja.

Még jóval e beszélgetés elott Kossuth a Temesvárra csapatok nélkül érkezo Bem tábornagyot nevezte ki az összes magyar hadak foparancsnokává. Bem Temesvárnál augusztus 9-én reggel átvette a másik lengyel tábornoktól, Dembinszkytol a parancsnokságot, s ahelyett, hogy sietett volna Görgey hadával egyesülni, mindent kockáztatva megtámadta az osztrák sereget. A Bem vezette magyar fosereg súlyos vereséget szenvedett a szabadságharcnak ebben a mindent eldönto csatájában. A benne részt vevo Perczel Mór tábornok is csak a zavart növelte. Hozzájárult a vereséghez többek között az is, hogy Temesvárnál elfogyott a magyar sereg loszere, mert a Szegedtol az országhatár felé hátráló Dembinszky a loszerutánpótlást már a temesvári csata elott továbbküldte Lugosra.

A szabadságharcnak tulajdonképp a végét jelento, hirtelen eloállt katasztrófahelyzetet Kosáry Domokos igen találóan így jellemzi: A temesvári vereség nemcsak a déli terv szomorú záróakkordja volt, vagy éppen kudarca minden olyan elképzelésnek ? ha volt ilyen ?, amely Görgey kikapcsolásával, mellozésével szeretett volna sikert elérni, hanem, a fohadsereg ve- resége és felbomlása folytán, egyúttal az a végso csapás és katasztrófa is, amely a szabadságharc sorsát úgy döntötte el, hogy Haynaué lett a gyozelem. A küzdelem ugyanis Haynau veresége esetén sem volt a siker reményében folytatható, de korántsem volt mindegy, hogy a befejezésnél az osztrák?orosz eroviszonyok miként alakulnak. Az osztrák minisztertanács, amely az orosz tárgyalások hírére és a háború elhúzódásától félve ? Klapka augusztus 3-i sikeres komáromi kitörésének hatására is ? valamiféle amnesztia kilátásba helyezését tervezte, a temesvári gyozelem hírére e szándékával azonnal felhagyott, és szabad utat engedett a megtorlásnak.? 2

A kormánynak az oroszoknál való béketapogatózásai nem hoztak semmi eredményt. Mi-után Temesvárnál az osztrákok javára billent a mérleg, az oroszok békeközvetítésében sem lehetett bízni többé.

Amikor a temesvári katasztrófáról s az ottani magyar fosereg felbomlásáról Guyon tábornok meghozta Aradra az írásos jelentést, Kossuth azt minden megjegyzés nélkül küldte át Görgeynek, akirol pedig tudta, hogy ilyen körülmények között nem folytathatja az immár értelmetlennek tuno harcot. Az ország különbözo részein szétszórt honvédcsapatok egyesíté-sére nem volt mód, s az egyetlen, Aradnál harcba vetheto magyar sereget, a Görgeyét, két oldalról már harapófogóba zárással fenyegette az óriási túleroben levo orosz és osztrák sereg. Sajnos, már a fegyverletételt sem lehetett feltételekhez kötni. Ennek a nagyon népszerutlen, gyászos aktusnak a felelosségét Kossuth, akivel az ellenség nem tárgyalt volna, Görgeyre ruházta át.

Kossuth 1849. augusztus 11-én a kormánynak ott jelen lévo tagjaival együtt lemondott, s a polgári és katonai legfobb hatalmat Görgeynek adta át. A nemzethez szóló kiáltványában ezt így indokolta: A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.? Remélte, hogy ha o már nem, Görgey még tehet valamit szegény hazánk nemzeti státuséletének? megmentéséért.

Kossuth a török földre menekülés útját választotta, Görgey viszont nem akart menekülni az országból, még ha életével kell is fizetnie az itthon maradásért. A fegyverletétel elott két nappal levélben azt írja Rüdiger orosz tábornoknak, hogy csak az oroszoknak hajlandó magát megadni, mert bízik a cár nagylelkuségében: az o számos derék bajtársát az orosz cár nem fogja egy bizonytalan sorsnak, és a magyar nemzetet az osztrákok szilaj bosszúvágyának védtelenül kiszolgáltatni. talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja? ? jegyzi meg levelében.

Ezen a napon ? a kényszeru hatalomátvételt jelezve ? Görgey Artúr is kiáltvánnyal fordul a néphez, figyelmeztetvén a polgári lakosságot, hogy az eloállt súlyos helyzetben legjobb, ha békésen várják otthonukban és munkájuk mellett a kibontakozást. Görgey kiáltványa ezekkel a mondatokkal zárul: Polgárok! Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, turni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten velünk!?

Az orosz túlero elott meghajolni kevésbé tunt megalázónak, mert ha Görgey az osztrákok elott teszi le a fegyver, akik a magyar alkotmány fo megtámadói voltak. Egyébként a fegyverletételrol nem maga Görgey, hanem egy tábornokokból és törzstisztekbol álló nyolcvantagú haditanács döntött Aradon. Görgey ismertette az egybehívottak elott a súlyos helyzetet, felolvasta Rüdigerhez írott levelét, azután kimenve rájuk bízta az állásfoglalást. Hamarosan megvitték neki a választ: mindnyájan a fegyverletételre szavaztak, mégpedig ketto kivételével arra, hogy ez az oroszok elott történjék. Csak ekkor indult a levéllel egy küldöttség Rüdiger táborába.

1849. augusztus 13-án délután ment végbe a fegyverletétel az Aradtól húsz kilométerre lévo Világos mellett. Görgey érdeme, hogy a magyar szabadságharc nem fejvesztett bomlással fejezodött be, hanem harmincezer magyar katona fegyelmezett, szomorú, de ünnepélyes együttlétével. A katonák a búcsúzás közben sírtak, és megcsókolták csapatzászlójukat. Görgey utoljára még ellovagolt huséges katonái elott, az ugyancsak lovon érkezo orosz Rüdiger gróf tábornokot és törzskarát fogadva. Egy ott jelen volt orosz fohadnagy ? Drozdov ? utólag így írja le, mit történt azután: Amint a gróf eltávolodott, Görgey a lovával serege elé lépett. Tisztjei és katonái azonnal körülvették. Beszélni kezdett volna, hogy utoljára köszöntse seregét, de egy hangot sem tudott kipréselni magából. Végül tompa zokogás tört fel mellébol, mire az egész hadsereg levegoeget betölto ?Éljen Görgey!? kiáltással, könnyezve válaszolt vezérének, kihez oszintén ragaszkodott. Az egyik tiszt elorejött, hogy a többiek nevében szóljon volt tábornokához, de nem volt ereje ahhoz, hogy zokogását visszatartsa, s csak annyit tudott kiejteni: ?Isten veled, Görgey!? ? ?Isten veled, Görgey!? ? ismételte az egész hadsereg?. 3

Az utóbbi százötven évben rengetegen nyilatkoztak gyalázkodva a világosi fegyverletételrol. Pedig ott egy öntudatos, emelt szívu nemzetnek a végsokig való helytállása hirdette a jövendo számára, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. (Megjegyzendo, hogy az onnan nagyon távoli Komáromban Klapka tábornok sem tudott az egész nemzetnek amnesztiát kivívni, pedig o az osztrákoknak adta át Komárom bevehetetlen? várát.)

Világos után Görgey annyira leszámolt saját életével, hogy ? mily különleges hiúság! ? o szeretett volna a magyar szabadságharc fo vértanúja lenni, akinek majd mindenki tisztelettel említi a hosi nevét. Vagyis úgy gondolta: ha a gyoztesek a szabadságharcunk vezetoi közül valakit kivégeztetnek, egyedül o legyen az, hiszen Aradon és Világosnál a nemzet nevében o vállalt magára minden felelosséget. Tudjuk, nem adatott meg neki a mártírhalál lehetosége, mert az oroszok nagyhatalmi presztízskérdést csináltak abból, hogy nagyhatalmi vetélytársuk, Ausztria legalább Görgeynek megkímélje az életét, akitol az oroszok elotti fegyverletétel választása származott. Ot mindjárt a Világos utáni napokban elszakították a bajtársaitól, akiknek a felelosségre vonása a Temesvárnál gyoztes Haynau hatáskörébe tartozott. Görgeynek az ausztriai Klagenfurtba való internálás lett a büntetése, ahonnan csak az 1867. évi kiegyezés után térhetett haza Magyarországra. Szívesen osztozott volna az Aradon kivégzett bajtársainak sorsában, de hiába tiltakozott az elkülönítése ellen. Romantikus egyéniség, Jókai-regényekbe illo hos volt, akinek számára az életben maradás is tragédia.

Egyéni tragédiáját még megsokszorozta az, hogy a Törökországba menekült Kossuth ? az idegen földön egyre fokozódó keseruséget érezve a szabadságharc bukása miatt ? Görgeyvel szemben megfogalmazta az árulás? vádját. (Árulónak nyilvánította ot azért, mivel a neki átadott hatalom birtokában nem tudta megmenteni hazánk nemzeti státuséletét?.) Az 1849. szeptember 12-i dátummal közrebocsátott vidini levélben? Kossuth azt a meggyozodését fejtette ki, hogy Magyarország két nagyhatalommal szemben is meg tudta volna védeni magát, ha Görgey nem hátráltatja a kormány tevékenységét.

A volt kormányzó az idegen földön sürgosen visszavette kormányzói címét, mondván, hogy a lemondása Görgey árulása? miatt érvénytelen. Így mindjárt nagy hatása lehetett szavának, véleményének az emigráció (a külföldre menekült magyarok) körében és közvetve Magyarországon és más országokban is. Kossuthnak Görgeyt megbélyegzo vádjait sokan elhitték, különösen az aradi vértanú tábornokok október 6-i kivégzése után, látva, hogy Görgey nem volt közöttük. Persze tudnunk kell, hogy Kossuth vádjaival szemben Görgey mellett elsosorban az októberi vértanúk többsége tanúskodhatott volna, de ok már nem éltek.

Kossuth a külföldön ? Törökországból hamarosan a nyugati országokba jutva ? egy új szabadságharc politikai és katonai elokészítésén fáradozott, s ehhez eloször saját magával kellett elhitetnie, hogy nemzete eros, legyozhetetlen. Ám ennek a romantikus magyar nemzetképnek csak úgy volt elhiteto ereje, ha Kossuth az 1849. évi bukásnak magyarázatát adja a szabadságharc legjelentosebb katonai vezetojének, Görgeynek az elmarasztalásával.

Számos politikusnál tapasztaljuk a történelem során, hogy szívesen hivatkoznak a belso ellenségekre, árulókra?. Ennek nyomaitól a kultúra világát is nehéz mentesíteni. Gondoljunk csak arra, hogy a szabadságharc után több mint száz évvel, az 1960-ban kiadott Új magyar lexikon is így ír Görgeyrol: Noha az uralkodó osztályok Görgey Artúrt reálpolitikusnak igyekeztek feltüntetni Kossuthtal szemben, a haladó magyar közvélemény mindig árulónak tartotta.? A lexikon tehát semmibe veszi Széchenyi István, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond és Németh László véleményét.

Ma, másfél évszázaddal az 1848?1849. évi magyar szabadságharc után, azt a tanulságot vonhatjuk le Kossuth és Görgey ellentétébol, hogy ok ? bár sokban különbözo egyéniségek voltak ? megegyeztek abban, amit korábban Kölcsey Ferenc így foglalt egy rövid mondatba: A haza minden elott.? Kossuth emigrációban is el tudta képzelni magyar hazájának szolgálatát, Görgey viszont Vörösmarty Szózata szerint úgy gondolkodott, hogy itthon, Magyarországon kell élnünk és halnunk: Áldjon vagy verjen sors keze, / Itt élned, halnod kell.?

Kétségtelen, hogy sem Kossuth Lajos, sem Görgey Artúr zsenialitása nélkül nem valósulhatott volna meg másfél száz évvel ezelott a szabadságharcunk. Különféle politikai célok érdekében ne akarjuk szembeállítani oket egymással, inkább tanuljunk rendületlen hazaszeretetet történelmünknek ettol a két nagy, romantikus hosétol!